Egy beteg, Dévai Zoltán meséli, írja le térdszalag szakadásának és műtétjének történetét.

Reggel 6 körüli ébresztő után megkaptuk a lázmérőket, majd csendes semmittevéssel vártuk a reggelit. Még ettünk, amikor a nővérek bejelentették, hogy szerencsésen kiürült az osztály, és elférünk egy szinten, azért leköltöztetnek bennünket az első emeletre, így elég egy nővérnek ügyelni. Teljesen jogos, eleve is lehetne ennek megfelelően szervezni akár, de most az látszott, hogy ezt akkor rögtönözték.

Említésre méltó dolog nem nagyon történt, talán csak annyi, hogy még a költöztetés előtt meglátogatott minket a gyógytornász, akitől megtanultam a járókerettel történő közlekedés fortélyait. Ezzel megvolt a lehetőség, hogy a folyosón lévő fürdőszobába is ki tudjak menni. Ezzel búcsút mondtam a kacsának! Apró örömök. :) Mint például egy mosakodás, és az ahogyan megtanulja az ember egy kicsit jobban értékelni a tiszta gatyát, és pólót is.

A cikk folytatása itt olvasható