A csecsemők testközeli hordozása

A következő tanácsot biztos minden anya hallotta már, aki a gyermekét hordozta: „Ne hordd állandóan azt a kicsit, még elkényezteted!” Ennek ellenére sokan érvelnek az ösztönös viselkedés mellett, mivel a hordozásnak pozitív hatása van az észlelés-érzékelésre, a mozgásfejlődésre, a légzési paraméterekre, valamint a kötődési- és figyelemfelhívó magatartásra.

Egy gyermek élete az óvó anyaszeretettel kezdődik. Az ingerek, mint a világosság és a zajok, eljutnak már hozzá, bár tompított formában. Az anya lenyugtatott ritmusai és tompított zörejei már az anyaméhben is megvannak és érzékelhetőek, úgymint a szívverése, a légzése, a hangjai, a hasmorajlásai, a mozgása éppúgy, mint az aktivitása. A terhesség vége felé, mikor már a méhben nincs elég hely, a magzat sok olyan behatással találkozik, ami korlátozza a természetes életterét. A születéssel hirtelen minden megváltozik. A csecsemő egy számára ismeretlen világba katapultál. Az óvó környezet hiányzik, ehelyett megszámlálhatatlan új tapasztalatot kell feldolgoznia. Az újszülött főleg az édesanyja hangját és illatát ismeri fel. Kezdetben kb. 22 cm-re lát el, ami az ő helyzetében az édesanyja arcának megtekintésére elég szoptatás közben. Ezek az érzékelések az újszülöttnek nagyon fontosak. Ha az anya közel hordja őt a saját testéhez, érzékelheti a bőrét, a ritmusait, hallhatja, láthatja, felveheti vele a kontaktust. Ezek pedig a csecsemőnek biztonságot és védettséget adnak, és megkönnyítik a „feszült” első időszakot számára.

A hordozás aktivizálja a csecsemőt

Egy testhez simuló hordozóban a csecsemő olyan szenzomotoros tapasztalatokat gyűjthet, melyek a saját motorikus lehetőségein már kívül esnek. A hordozó személy mozgásai elősegítik a helyzet-, tartás- és mozgásérzékelését és az aktivitását. Mindenki, aki már hordozott magán gyermeket, észrevehette, hogy a saját mozgását mindig a bébi reakciója követte. Például a törzsét kell stabilizálnia, vagy a fejét megtartania. Ha az anya például a hátán viszi a csecsemőt és előrehajol, az a gyermeknek hason fekvésnek tűnik, mint egy védekezési reakciót vált ki, és ezért előrehozza a karjait. Ezzel ezt a proprioceptív tapasztalatot a kicsi más szituációba is átültetheti, mert ettől kezdve leteheti őt a szülő hason-, vagy hátonfekvésbe.

Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a hordozás a csípőízület fiziológiás fejlődésére is pozitív hatással van. A csípőízület szempontjából az a legstabilabb hordozási mód, ha az anya a medencefelére helyezi fel a gyermeket. Ebben a terpesztő-guggoló tartásban a csípő porcos részeinek keringése a folyamatos helyzetváltozás révén jobb lesz. Az ortopédus Johannes Büschelberger kiderítette, hogy a legkedvezőbb pozíció a csípő fejlődését illetően a 40 fokos abdukciós (szétnyitott) és a 100 fokos flexiós (hajlított) helyzet. Hordozásnál átlagosan 36-58 fokos abdukcióban és 90-120 fokos felexióban van a csípő. A hordás által fennálló farizomzati kontrakciók a combcsont fejét a csípőízületi vápa közepébe húzzák. Ezért a csípők közti nyomáseloszlás az adott csontosodást nagyban elősegíti.

Nem káros a gerincnek

Hogy a hordozás a gyermek gerincére negatívan hatna, azt Dr. Evelin Kirkilionis egy tanulmányban cáfolta meg. A tartásbiológus, könyvszerző és az Emberi Tartásbiológusok Kutatócsoportjának társalapítója megállapította, hogy a gerincproblémák megjelenése azoknál a gyermekeknél nem gyakoribb, akiket napi több mint 4 órában hordoznak, mint nem hordozott társaiknál. Fiziológiás szempontból is előnyt jelent a csecsemőnek a testközeli hordozás. A mozgás közbeni érzékelés optimalizálja a légzését, a szívműködését és az izomtónusát is. Ezen kívül a hordozó szívverése és testének melege megnyugtatja a babát. Ezek azért fontosak, mert a gyermeknek hasonló érzései lesznek, mint a méhen belüli állapotában.

A babának biztonságot kell adni

Mivel a gyermek a hordozás előnyeiben részesül, a szülőnek fontos a hordozót céljának megfelelően használnia, azaz a gyermekének a legjobb (meg)támasztást megadnia. Egy stabil pozíció feltétele az, ha a baba a környezetét figyelmesen meg tudja tekinteni és azzal kontaktust tud teremteni. Ahelyett, hogy a hátán feküdne, legalább még az odafigyelés előtt fontos a fekvőhelyzetét stabilizálni, és így a környezet észlelése a háttérbe szorul.

A testi kontaktus és a hordozó mozgásos ingerei azt az érzést adják a babának, hogy ott van az az ember, aki róla gondoskodik és az olykor sok vagy éppen aktuálisan fenyegetőnek tűnő ingerektől is megvédi. Azok a tapasztalatok, amelyeket egy gyermek a babakocsiban szerez, erősen különböznek a hordozóban megtapasztalt élményektől. Az idegenek gátlási küszöbe, hogy egy babakocsiba nyúljanak, egyértelműen alacsonyabb, mint a hordozó esetében. Emiatt hirtelen közelednek arcok és kezek a gyerekhez, anélkül hogy ezt el tudná kerülni. Hogy ez mennyire így van, azt a „Barnets Perspektiv!” címmel megtekinthető Youtube-video is mutatja.

A fejlődéspszichológus, ergoterapeuta és a Szenzoros Integráció alapítója Anne Jean Ayres (1920-1989) ösztönözte az anyákat arra, hogy az érzékeikben és benyomásaikban bízzanak. Meggyőzte őket arról, hogy a hordozás a gyermek számára kellemes és nagyon hasznos is, így a külvilág ingereit könnyebben feldolgozzák és saját magukat ebbe jobban beillesztik.

A hordozásnál a gyermek egyaránt érzi az édesanyja szeretetét és védelmét. Ez a módja a helyzetváltoztatásnak a szülő és gyermek közti kapcsolatot pozitívan befolyásolhatja. Dr. Evelin Kirkilionis szerint ez a megállapítás abból ered, hogy a szülő a gyermeke reakcióira sokkal érzékenyebben reagál. Dr. Rüdiger Kißgen is beszámolt arról a 2008-ban megrendezett Bobath-napokon, hogy milyen fontos egy biztos szülő-gyermek kötődés, ami a szülő „finomérzékelését” befolyásolja. A „finomérzés” a felfogása szerint a gyermek jelzéseire történő gyors és megfelelő válasz.

A hordozás csökkenti a sírást

A születés utáni időszak a friss szülőnek egy hatalmas átállást jelent. Mindenek előtt az első 3 hónapban hatalmas stressz veheti körül, mivel ebben az időben a babák napi több órán át sírnak. Az ún. sírócsúcspont gyakran a 6. héten jön el. Ezután általában már csökkennek az ilyen szituációk. A szülő számára megnyugtató az a tudományos felismerés, hogy az újszülött sírómagatartása független a szülői neveléstől, inkább a saját individuális karakterével van összefüggésben. Az ok nélküli sírást az első három hónapban nem is olyan könnyű figyelmen kívül hagyni. Pedig milyen gyakran hallják az anyák: „Hagyd egy kicsit csak sírni, nem kell minden hangra ugrani!” Ez a tanács mégis mérlegelendő, főként ha belegondolunk, hogy a gyermekek a hatodik hónaptól többnyire fekvő helyzetben vannak, a sírásukat tudatosan gerjesztik, hogy szüleik figyelmét felhívják valamire. Ettől az időtől kezdve mindössze annyiról van szó, hogy a testi és lelki szükségleteiket kifejezésre juttatják. Ezeket lehetőség szerint azonnal ki kellene elégíteni. A szakértők azt javasolják, hogy a hordozás, mint a leghatékonyabb beavatkozás az ok nélküli sírás esetében - még mielőtt elkezdene a gyermek sírni – egy tudatos foglalkoztatottságot jelent az éberen töltött időben, és ezzel egy tudatos napi ritmus is jól kialakulhat. Ezt bizonyítja egy tanulmány is, melyet a svájci gyermekorvos, Dr. Urs Hunziker tett közzé, miszerint azok az anyák, akik már a harmadik héttől hordozták a gyermeküket, elkerülték a legkritikusabb síró időszakot.

Has a hason

Néhány helyzetben a hordozás közben a szülőknek figyelni kell a gyermekükre. Bölcs dolog, ha a hordozót először kipróbálja az anya a gyermekével, és csak azután dönt a nekik helyes modellről. Ennek a gyermek gyors növekedési időszakában is megfelelőnek kell lennie. Minden hordozási pozíciónál döntő jelentőségű, hogy a szülő úgy helyezze fel a hordozót, hogy az a csecsemő törzsét és fejét jól védje. Minden bizonnyal a hordozókendők a legjobban illeszthetőek a gyermekre. A diagonális szövés megakadályozza, hogy az anyag kilazuljon. Egy kendőben a szülők érzik a gyermekük testhelyzetét és csontjait, de körülményes használni, felkötni, ezért érdemesebb egy más alternatívát keresni.

A háton való hordás miatt sok inger és benyomás éri a gyermeket. A szemkontaktus nincs meg anya és gyermeke között, így nagyon jó együttműködésnek és kommunikációnak kell létrejönnie közöttük. Mindenekelőtt nagyon nehéz lehet a gyermeket a hátra jól felhelyezni, ezt először célszerű külső segítséggel gyakorolni. Ha az anya a gyermekét arccal előre hordozza a hasán, az nem tudja kivonni magát a rá háruló ingeráradat alól. Ha az anya előre hajol, a gyermek nagy stressznek van kitéve, mivel nem tudja felbecsülni, vajon az anyja lefékezi-e a föld előtt a mozgást. Egy nem fiziológiás csípőhelyzet mellett a fiú gyermekeknél a nyomás a herékre terhelődhet a nem megfelelő kendőkötés vagy az függőleges helyzet miatt.

Ne erőltessük a hordozást

Ha a gyermek sokat profitál is belőle, nem bölcs dolog minden áron cipelni őt. A szülőnek és gyermekének mindig jól kell éreznie magát. A hordozás ne legyen kényszer, hanem a mindennapok megkönnyítésére szolgáljon. Ha például az anya nincs meggyőződve erről, a gyermeke megérzi ezt – épp a szoros testi kapcsolat révén - és ugyancsak rossz érzései lesznek.