Mikor és mennyit fog javulni? - a kérdés szinte elsőként vetődik fel amikor a páciensek hozzánk fordulnak. Miután a több szakember véleményét meghallgatott, joggal összezavarodott ember nem találja a számára legmegfelelőbb megoldást, nem csoda, hogy bizalmatlan a többitől esetleg ismét eltérő, új véleménnyel szemben. A történet nem ritka, bármiféle betegség esetében sem, valószínűleg találkoztunk már vele mindannyian.

Nemrégen egy telefonos beszélgetés kapcsán hangzott el az előbb említett kérdés, amikor is a “látatlanban nem lehet megmondani, csak megközelítőleg” válaszra a szülő rosszallásának adott hangot. Ha látatlanban tudnánk gyógyítani, mindenki egészséges lenne. Esetenként nehéz megértetni a betegekkel, hogy vizsgálat nélkül csak találgatni, maximum általános tanácsokkal tudunk szolgálni. Persze a másik oldalról senki sem szeretné sem a gyermekét, sem magát találgatások alapján gyógyíttatni.

Az első vizsgálat meghatározó a kezelést illetően. Van aki megkérdőjelezi ennek szükségességét azzal, hogy : “Mi tornázni jöttünk”. A gyógytorna, mint ahogy a név is mutatja, a gyógyítás célját szolgálja, hasonlóan, mint az orvostudomány. Ez pedig anélkül nem kivitelezhető, hogy tudnánk, mi az amit gyógyítanunk kellene. Itt nem csak tornázgatásról van szó. Minden egyes mozdulat, irány, feszítés és gyakorlat egy célért dolgozik, a gyógyulásért. A gyógytornász kezelésének célirányossága, pontossága meghatározó a páciens gyógyulásában.

Felejtsük el azt a régi fotót, ahol a gyógytornász széken ülve diktálja a gyakorlatokat. A mai modern gyógytorna, az új gyógyítási módszerek megkövetelik, hogy “kétkezi” munkát végezzünk. Konkrétabban hozzáérjünk a pácienshez. Hozzá kell tennem, hogy itt a páciens szó olyan emberre utal, akinek tényleges panaszai vannak. Természetesen, amikor panaszmentes állapothoz érünk, előkerülhetnek a régi jó diktálós tornák, persze a modern, fejlettebb változatban, bár a magam részéről itt is az általam vezetett, kontrollált gyakorlatokat részesítem előnyben. Ha van mit gyógyítani, akkor azt érezni kell és ehhez van a kezünkben a munkánkhoz szükséges két legnagyobb kincsünk, a kezünk és a gondolkodás. Miért ne használjuk?

A kétkedők, miután nem sikerült minket lebeszélniük a vizsgálatról, a végén sokszor mosolyogva, elégedetten távoznak. “Sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen alaposságot igényel” - vagy valami hasonló mondat kíséretében. Mi kitartunk és nem engedünk. Próbáljuk meggyőzni a hozzánk fordulókat, majd a legjobb tudásunk szerint ellátni őket.

Hisz ezért vagyunk gyógytornászok.