A csontszövetről

A testünk vázát adó csontozatnak számtalan kritériumnak kell megfelelnie. Amellett, hogy szilárdnak és erősnek kell lennie, nem lehet rideg, kismértékű rugalmasságra is szüksége van, különben a hosszan tartó monoton erőbehatásoknak képtelen lenne ellenállni.

Maga a csontszövet egy élő szövet, mely szerves és szervetlen állományra bontható. A szerves rész egy kollagén rostos váz melyet a szervetlen állományt képező kalcium-és foszfáttartalmú hidroxiapatit mikrokristályok egészítenek ki. A csontszövet saját sejtjeinek köszönhetően folyamatos megújulásra képes. Az átépülés folyamatában elsőként a csontbontó osteoclastok lebontják az elhasználódott csontállományt, majd a csontépítő sejtek, az úgynevezett osteoblastok töltik ki a keletkező űrt új szövettel. Az említett sejtek életkortól függően különböző arányban vesznek részt csontátépülés folyamatában. 18-20 éves korig a csontépítés hangsúlyosabb, 40-50 éves korig az építés és bontás egyensúlyban van, majd idős korban a csontbontás kerül előtérbe. Ekkor a csontozat minősége negatív irányba változik a csont sűrűségével együtt tömege és a különböző erőbehatásokkal szembeni ellenállóképessége is csökken.

A csontritkulás típusai
A csontritkulás többféle típusa ismeretes. Elsőként el kell különíteni az elsődleges és másodlagos csontritkulást.
Az elsődleges típusban az egységnyi térfogatra eső csonttömeg csökken, miközben a szerves és szervetlen állomány aránya megmarad. Tehát a csontok ásványianyag-tartalma illetve rugalmassága egyaránt csökken és a csont szerkezetének felritkulásával törékenysége fokozódik. Az elsődleges csontritkulás két altípusra osztható. Az előrehaladott életkorral járó időskori csontritkulásban a csontépítő sejtek mennyisége és aktivitása csökken. Ennek következtében a csontozat szivacsos és kérgi állománya egyaránt apadásnak indul, ami előrehaladott formában jellemzően a csigolyák, a csukló, valamint a combnyak kis erőbehatásra jelentkező, vagy akár spontán töréséhez is vezethet. Fontos tudni, hogy az idős kori forma a korral járó természetes folyamat. Nem feltétlen jár csonttöréssel, amennyiben fiatal korban tudatos táplálkozással és sportolással megfelelő minőségű csontozat alakult ki. Ez azonban a primer prevenció a megelőzés témakörébe tartozik, amiről a későbbiekben (lásd. Csontritkulás II.) még említést teszek.
Az elsődleges csontritkulás másik megjelenési formája a női változó korhoz köthető. Ebben az időszakban az egyik női nemi hormon, az ösztrogén termelődésének hirtelen csökkenésével szintén a csontbontás folyamata válik hangsúlyossá, ám az időskori formától eltérően csak a szivacsos csontállomány csökken, így leginkább a háti és ágyéki csigolyák törése jellemzi.
A másodlagos forma többféle kórokra vezethető vissza, azonban mindegyikben közös, hogy a szervezet normál működésétől való eltérés következményei. Ide soroljuk az az egyes mozgásszervi betegségekre (pl.: sokízületi gyulladás), vagy az asztmára szedett gyógyszerek a szteroidok mellékhatásaként jelentkező csontritkulást, bizonyos belgyógyászati megbetegedések (pl.: máj, vese) során jelentkező kálcium felszívódási zavarhoz kapcsolódó formát, az inaktivitás során (hosszasan ágyban fekvő betegek, tartós gipszviselés) jelentkező csontritkulást, valamint a mértéktelen alkoholfogyasztás, illetve dohányzás következményeként kialakult csontritkulást is.

A férfiak is érintettek
A köztudatban a csontritkulás leginkább a női nemet fenyegető problémaként ismeretes. Azonban fontos megemlíteni, hogy a férfiak is érintettek lehetnek. Esetükben az idős korral járó elsődleges forma a kifejezettebb csonttömeg, valamint a hormontermelés egyenletesebb csökkenése miatt csak jóval később illetve kisebb arányban jelentkezik, azonban a férfiakat érintő csontritkulások közel fele valamilyen másodlagos okra vezethető vissza, tehát a másodlagos csontritkulást illetően kifejezetten érintett csoportot jelentenek. Negyven éves kor után érdemes a férfiaknak is csontsűrűség-vizsgálaton részt venni, hogy megelőzhető legyen a kór teljes manifesztációja.

Etiológia
Az, hogy valaki érintetté válik a csontritkulásban, az 60-80 százalékban genetikailag meghatározott, másrészről 20-40 százalékban egyéb kockázati tényezők következménye. Azonban hogy milyen csúcs csonttömeggel indulunk, ennek ellenére sokban rajtunk múlik. Az a 20-40 % kifejezetten jelentős kockázati tényező lehet, de megfelelő életmóddal pozitív irányban befolyásolható. Tudatos táplálkozással, valamint a D-vitamin aktiválásához szükséges szabadtéri mozgással körülbelül 30-35 éves korig növelhető a csontok sűrűsége és kialakítható a maximális, ún. csúcscsonttömeg.

Az osteoporosis okai lehetnek:
- Ösztrogén (női nemi hormon) ill. androgén (férfi nemi hormon) csökkent termelődése
- Fokozott tiroxin termeléssel járó pajzsmirigy problémák
- Krónikus gyomor-bélrendszeri betegségek
- Egyes krónikus vese és májbetegségek
- Krónikus sokízületi gyulladás
- Szteroid terápia
- Kalciumhiányos táplálkozás
- Alkoholizmus
- Immobilizáció

Mindezeken túl természetesen számos más rizikótényező létezik:
- Női nem
- Genetikai hajlam
- Sovány, alacsony testalkat, fehér bőr, korán őszülő haj
- Mértéktelen kávéfogyasztás, dohányzás
- Táplálkozási zavarok (anorexia, bulémía)
- Mozgásszegény életmód
- Scoliosis


A csontritkulás diagnosztikája
Az csontritkulás _diagnózisának megállapítása összetett vizsgálódást igényel. Mivel nem ismerünk kizárólag erre a betegségre jellemző klinikai jeleket, ezért hagyományos orvosi diagnosztikát (páciens kikérdezése, fizikális vizsgálata, röntgen) elkülönítő vizsgálatokkal kell kiegészíteni, melyek segítségével kizárhatók az alacsonyabb csontsűrűség hátterében álló egyéb csontanyagcserezavarok. Mint sok más betegség esetén, itt is szerencsés lenne minél előbb fényt deríteni a problémára, azonban a betegség kezdetleges formájában nem jár feltűnő tünetekkel, páciensek így nyilván nem keresnek fel orvost, korai diagnózis tehát csak ritkán lehetséges. Sajnos a csontritkulás előrehaladott formájában, amikor már észlelhető deformitásokat és panaszokat okoz, már csak a tünetek enyhítésére és a további csontvesztés megállítására van lehetőség.

Fizikális vizsgálat
A csontritkulás első, már a kezdetekben tapasztalható tünete a hosszas fizikai terhelést követő fájdalom, mely pihenéssel megszűnik. Ebben az időszakban, illetve ezt követően a páciens egész testalkata átalakul. A csontok szerkezetének felritkulása leginkább a csigolyák testének szerkezetileg leggyengébb elülső részén jelentkezik, és sorozatos beroppanásokat okoz. Ez idővel a háti domborulat fokozódásában és a testmagasság csökkenésében válik feltűnővé. A végtagok a törzs összezsugorodása miatt aránytalanul hosszúnak tűnnek, a has előre domborodik, tartását veszti. A görnyedtebb testtartás miatt a háti izmok és szalagok is megnyúlnak, s ebből adódóan elgyengülnek. Azonban pont ezekre a gyengült struktúrákra hárul a legnagyobb terhelés, hiszen a további előregörnyedés ellen az ő szerepük lenne tartani a hátat. Tartós megterhelésre kifáradnak, fájdalmassá válnak. A fokozott háti gömbölyűséget jellemző kompenzáció kíséri. A páciens nyakát erőteljesen homorítva, a kezeket hátul összekulcsolva, esetleg a térdeket, csípőket hajlítva tartja. Súlyos deformitás esetén a járás bizonytalanná válik megnő az esések, s ezzel együtt az egyébként is gyengébb csontok törésének valószínűsége is.

Laboratóriumi vizsgálatok
A vér és vizelet vizsgálata a szervezet kálcium-foszfor anyagcseréjéről tájékoztat, valamint segít a másodlagos csontritkulás igazolásában.

Röntgenvizsgálatok
A hagyományos röntgen a következményes csonttörések kimutatására alkalmas eljárás. Korai diagnosztikára nem használható, mivel a csonttömeg legalább 30-40 százalékos csökkenése szükséges ahhoz, hogy ez a röntgenen láthatóvá váljék.

Csontsűrűségmérő készülékek
A csontritkulás diagnosztikájában, nagy segítséget jelentenek a csont denzitását (sűrűségét) mérő műszerek. A csontozat felritkulásra hajlamos területein mérve (gerinc, combnyak, csukló) a csontok ásványianyag tartalmáról adnak információt, melyet mind a korai diagnosztikában, mind a terápia hatékonyságának ellenőrzésében felhasználnak.