Nyiroködéma

Az emberi testben az artériás és vénás érrendszer mellett a harmadik keringési rendszer a nyirokrendszer. A szervezet egészére kiterjedő, egyirányú csatornarendszer nyirokszervekből, nyirokerekből (nyirokkapilláris, előkollektorok, kollektorok, nyiroktörzsek) és nyirokcsomókból álló hálózat.

A nyirokrendszer számos fontos teendőt lát el, az immunrendszer része. Fő feladata a szervezetre káros anyagok elszállítása, a szövetekből a nagyobb molekulák, sejteket összegyűjtése, és visszajuttatása a szervezet keringésébe. Ha az ép nyirokrendszer túlterhelődik, nem tud megszabadulni a salakanyagoktól, kórosan felgyülemlik a fehérjékben gazdag szövetközti folyadék, a nyirok, illetve ha a nyirokerek károsodása áll fenn, nyiroködéma (lymphödéma) alakul ki.

A nyiroködéma a nyirokáramlás zavara nyugalmi állapotban, látható és érezhető szöveti duzzanat, mely általában végtagokon alakul ki, de előfordulhat fejen és a törzsön is súlyos problémákat okozva. Kialakulása az enyhe lábduzzanattól az elefántláb kialakulásáig is súlyosbodhat. A korai felismerés nagyon fontos, mert a kezeletlen nyiroködéma tartós egészségkárosodáshoz, szövődményekhez, munkaképesség elvesztéséhez és rokkantsághoz vezethet.

A nyiroködéma kialakulásának, eredetének és kiváltó okának a nyirokerek öröklött fejlődési rendellenessége, vagy szerzett károsodás következménye lehet. Lehet önálló, veleszületett ilyenkor elsődleges (primer) nyiroködémáról beszélünk. Az elsődleges nyiroködémának csecsemőkorban és serdülőkorban jelentkező változata ismert, mindkét életszakaszban az alsó végtagi nyirokerek fejletlensége, illetve az egészségestől eltérő fejlődése áll fenn. A nyiroködémák nagyobbik csoportja mely kialakulhat más betegség kísérő tüneteként vagy szövődményeként, szerzett károsodásaként (műtét, sérülés, krónikus vénás elégtelenség, gyulladás és daganatos besugárzás) másodlagos (secunder) nyiroködémaként ismert. Nyiroködémához csatlakozhat zsír-ér- szív és vese eredetű ödéma.

A nyiroködéma 3 fő stádiumban jelentkezhet a súlyosság szerint:

1. stádium: látens ödéma, ritkán kerül felismerésre, fájdalmatlan, pihenésre visszafejlődő ödéma.
2. stádium: tartós ödéma, mértéke éjszaka sem csökken, kemény tapintatú, szerkezete fokozatosan átalakul, gyakran szövődmények kísérik.
3. stádium: elefántiázis, visszafordíthatatlan állapot, elefántvégtaghoz hasonló duzzanat, rendkívül súlyos szövődmények kísérik.

A nyiroködéma gyakran szövődményekkel jár, ilyen például az orbánc, az ekcéma, a lábszárfekély, az ízületi deformitás, a pszichés zavarok és a rosszindulatú érrendszeri daganatok.

Számos terápia, gyógyító eljárás létezik a nyiroködéma sikeres kezelésére, ami a többterápiás módszer kombinált alkalmazásával várható. A nyirokdrenázs, melyet gyógytornász végez kézzel, a kompressziós kötés (bandázs), speciális gyógytorna, kompressziós kar- és lábharisnyák, rendszeres bőrápolás és a speciális torna segíthet a betegek panaszain. Kiemelkedő eredményeket érhetünk el a Földi-féle komplex manuális nyirokdrenázzsal, melynek 4 alapeleme a manuális nyirokdrenázs, a nyirokkeringést serkentő torna, a kompressziós terápia és a bőrápolás.

Nagy hangsúlyt szükséges fektetnünk a nyiroködéma kialakulásának megelőzésére, korai felismerésére, mivel ma még nem áll rendelkezésre olyan kezelési mód, amely az ödéma végleges gyógyulását eredményezné. Az ideális testsúly megtartásával, rendszeres mozgással, vénás torna segítségével hozzájárulhatunk az ép nyirokrendszer védelméhez.