Másodlagos kar nyiroködéma

A kar nyiroködémája az érintett végtag nyirokrendszerének fizikai sérülése miatt alakul ki, a nyirokfolyadék nem tud zavartalanul továbbáramlani a megfelelő elvezetési irányokba. Ez egy szerzett elváltozása az addig teljesen jól működő nyirokhálózatnak, szemben az elsődleges (primer) nyiroködémával, melynek hátterében egy veleszületett nyirokrendszeri megbetegedés áll.

A karon jelentkező nyiroködéma legtöbb esetben másodlagosan, tehát szerzett elváltozások miatt alakul ki. Az esetek nagy része mögött a mell daganatos megbetegedése áll. A részlegesen, vagy teljesen eltávolított emlő állományán kívül a hónalji nyirokcsomókat is érinti a beavatkozás. Az adott végtagból a nyirokfolyadék továbbszállítása megszakad, ezért folyadékgyülem alakul ki. A besugárzás miatt a szövetek és a nyirokhálózat állománya megváltozhat, mely szintén elfolyási akadályt jelenthet a nyirokfolyadék számára.

További okok között említendő a bakteriális, vírusos és gombás fertőzésekből adódó nyirokérgyulladás, valamint a kar ízületeit érintő reumatikus problémák. A secunder felső végtagi nyiroködémák kialakulásának hátterében állhatnak a kar ízületeit (váll, könyök, csukló) ért nagy szöveti roncsolódással járó törések, valamint a műtétekből származó hegek. Ezekben az esetekben a nyirokcsomók eltávolítására nincs szükség, azonban a szövetekben, így a nyirokhálózatban kialakult sérülések, hegek állandó akadályt képeznek a folyadék zavartalan áramlásában.

A másodlagos nyiroködéma nem biztos, hogy közvetlenül a nyirokrendszert ért trauma után jelentkezik. Megeshet, hogy egy nehezebb fizikai terhelés váltja ki az duzzanat megjelenését. A hálózatban fennálló probléma azonban nem tud ezekben az esetekben maradéktalanul meggyógyulni, ezért rendszeres támogatást igényel.

A Földi-féle komplex fizikális ödématerápia lehetőséget nyújt a probléma kezelésére. A nyirokdrenázs az akadályozott területekről a megfelelő utakra irányítja a felhalmozódott nyiroknedvet biztosítva ezzel a zavartalan elfolyást. Egyoldali kar nyiroködéma esetén, ha a hónalji nyirokcsomókat is eltávolították, akkor a törzsön átvezető utak biztosítása szükséges az ép nyirokcsomók irányába. Így a kezelés során az ellenoldali nyirokcsomók és azonos oldali ágyéki nyirokcsomók fogják elvezetni, és az ép rendszerbe visszajuttatni a karban felhalmozódott nyirokfolyadékot. Az adott felső végtagban lévő nyirokerek sérülése esetén, mikor a nyirokcsomók érintettsége nem áll fenn, az adott hónalji nyirokcsomó felé kell irányítanunk az áramlást. A kompressziós terápia bandázs, majd kompressziós gyógyharisnya alkalmazásával történik. Fontos a kar bőrének folyamatos ápolása speciális készítményekkel.

A gyógytorna, nyiroktorna célja nemcsak a végtag érintett ízületeiben a teljes mozgásterjedelem visszanyerése, hanem a nyirokáramlás segítése is. Nagyon fontos a korai mobilizálás, hiszen a visszamaradó beszűkülések a kar esetében jelentős életminőségbeli romláshoz vezethetnek. (pl. nem tudunk a polcra felnyúlni egy üveg lekvárért, mert a vállízület beszűkülése miatt a kar nem tud felemelkedi a fej fölé).

A karban jelentkező nyiroködéma tehát sokféle ok miatt jelentkezhet. Ideális esetben a károsító történést követően el kell kezdenünk a komplex nyirokterápia alkalmazását. Az ödéma-mentes állapotban is jelen van a nyirokhálózatot ért probléma, ezt sosem szabad elfelejtenünk! Bármilyen az érintett kart ért további behatás kiválthatja a nyiroködéma megjelenését. Ha észleljük az adott végtag duzzadását és nem részesültünk nyirokkezelésben azonnal forduljunk orvoshoz, és mielőbb kezdjük meg a komplex fizikális ödématerápiát.