Izomsérülések

Izomsérülések az esetek többségében sportsérülések kapcsán jönnek létre. Hirtelen, vagy fékezéssel járó mozdulatoknál a a túl feszülés és a szakadás nem ritka következmény.

Az izomsérüléseket három-három csoportba sorolhatjuk súlyosságuk és természetük szerint.

A súlyosság szerinti csoportosításban az elsőfokú húzódás az izom túlnyújtását jelenti, kismértékű mozgásbeszűkülés és erőveszteség jellemzi, illetve a károsodott terület körül fájdalom jelentkezik. A másodfokú húzódás nagyobb mértékű, mint az enyhe, elsőfokú, de nem jelent teljes izomszakadást, a fájdalom az izom húzódását kiváltó mozgatásra fokozódik. Az izom teljes szétszakadásánál, nagymértékű vagy teljes funkciócsökkenésnél harmadfokú húzódásról beszélünk.

A sérülés természete alapján szintén három különböző formáról beszélhetünk, mint a zúzódás, az izomszakadás és a vérömleny.

Lágyrész zúzódása esetén tompa erőbehatás károsítja a bőrt, esetleg az izmot. A károsodás mértéke attól függ, hogy milyen mélységben és milyen véredények sérültek, milyen területet érint.

Az izomszakadás során az izom folytonossága megszakad. Ilyenkor általában a beteg a károsodott végtagot nehezen vagy egyáltalán nem tudja mozgatni. Nagyfokú, éles, szúró fájdalommal és duzzanattal jár. A szakadás lehet részleges, melynél a kialakuló fájdalom gátolhatja az izom összehúzódást vagy teljes. Teljes szakadás esetén az izom képtelen összehúzódásra és az izomcsonk jól tapintható duzzanat formájában. Ritkábban úgynevezett kompressziós szakadások is kialakulhatnak, melyeket közvetlen, túlzott erőbehatás okoz. Ilyenkor mélyben szakadás és vérzés jöhet létre.

Ha az izmot felépítő izomrostok között vérzés alakul ki, vérömlenyről beszélünk, melynek két fajtája van. Az egyik az intramuscularis (izmon belüli) vérömleny, mely esetén szakadás és zúzódás okozhatja az izmon belüli vérzést, míg az intermuscularis (izmos közötti) vérömlenynél az izomhüvely és szomszédos erek károsodásával vérzés következhet be az izmok között.

Tipikus izomsérülések a lábszárizmok és a combizom sérülései. A lábszárizmok sérülésein a sípcsont melletti izmok fájdalmas elváltozását értjük, melyet a lábszár hosszan tartó, ismételt igénybevétele, terhelése okoz. A sípcsont mellett két izomcsoport sérülékeny. Az anterolaterális sérülés esetén a lábszár elülső és külső részének izmai károsodnak, poszteromediális izomsérülés a lábszár elülső részének hátsó és belső izomzatát érinti. A combizom húzódások általában hirtelen mozdulat, a végtag erőltetett távolítása és kifordítása, az fájdalmas izomzat ismétlődő túlterhelése, valamint mikrotraumák következtében alakulnak ki. Leggyakrabban a combközelítő izom (adductor longus) sérül.

Az izomsérülések tünete a fájdalom, mely a kevésbé súlyos sérüléseknél is tapasztalható. Néha az izomsérülés után a beteg egy ideig végtagját úgy tudja használni, mint ha egészséges lenne. Az izomsérülésekhez sűrűn csatlakozik ínszalag- és csontsérülés is, melynek tünetei nagyrészt hasonlóak: mozgásnehezítettség vagy a sérült végtag mozgatásának teljes képtelensége, fájdalom, a végtag alakjának megváltozása és duzzanat.

A betegség felismeréséhez, meghatározásához az orvos megvizsgálja a sérült területet. Különböző helyzetekben történő mozgatás során megfigyeli a sérült végtag működését, mozgását. Izomsérülések esetén röntgenfelvétel minden esetben készül, illetve ultrahang vagy MR vizsgálat segítségével vizsgálható tovább a probléma.

Az izomsérülések kezelése immobilizációval (tehermentesítés- pihentetés), a sérült végtag nyugalomba helyezésével és kompresszióval, fáslizással kezdődik. Szükség esetén nem szteroid fájdalomcsillapítók használhatók. Ha a konzervatív kezelés nem elég, sebészi, műtéti megoldásra van szükség. Az operáció során a vérömleny eltávolítására, a szakadások helyreállítására kerül sor.

A terápia szerves része az egyénre szabott, a megfelelő időben elkezdett gyógytorna és rehabilitáció. Fontos az izom aktuális terhelhetőségének betartása, az újrasérülés veszélye miatt. Fokozatosan adagolt gyógytorna, fizioterápiás kezelések, meleg-hideg kezelések a gyógyulási folyamatot segítik. A rehabilitáció második szakaszában az izom normál funkciójának visszanyerését célozzuk meg a gyógytorna gyakorlataival, egyensúlytréninggel, a terhelhetőség folyamatos és fokozatos növelésével és az izom erősítésével. Ez maga a sportrehabilitáció folyamata.