Frau Christa Lehnert-Schrothra emlékezünk

2015.04.20.,

Amikor tanfolyamot tartok gyógytornászoknak, mindíg mesélek róla. Az életéről, a munkájáról, ami egy és ugyanaz volt az ő esetében. Mesélek arról az első meghatározó személyes találkozásunkról, ami ...
Úgy éreztem, magam mint amikor egy tinédzser rajong egy énekesért akivel végre-végre élőben is találkozhat. Számomra egy csoda volt az a délután, amit soha nem fogok elfelejteni.


Nem egészen értette amikor felhívtam, hogy miért is szeretném meglátogatni. Nem értette, hogy miért vagyok annyira izgatott és miért nézek fel rá, miért jelent ő számomra, az én utamon olyan fontos mérföldkövet. Annyira természetes volt. A személyisége, a hozzáállása az őt körülvevőkhöz. Legyeskedtünk körülötte páran fiatal, kibontakozó gyógytornászok. Volt mit tanulni tőle, azt a nagy tenniakarást, kitartást, amivel még tavaly is, 90 évesen a gerincferdülés témája irányába tanusított.

Évekkel ezelőtt készítettem vele egy interjút. Feltettem neki a kérdést, mi az amire legbüszkébb? A válasza a következő volt: Büszkeséget nem ismerek. Örömöm lelem a könyvemben, "Háromdimenziós Scoliosiskezelés"-ben, ami a 7. kiadásban jelenik meg és már angol, spanyol, arab, koreai nyelven megjelent és nemsokára francia fordításban is meglesz. Ilyen volt. Adott, adott. Sokat. Az egész világnak. Örülök, hogy ismerhettem és hogy azzal, hogy idehaza gyógytornászoknak adhatom tovább a módszert én is tagja lehetek annak a kis csoportnak akik tovább viszik az ő munkáját. Egyszer ezt írta nekem amikor páciensekről konzultáltunk: Továbbra is ilyen szép sikereket kívánok Önnek. Gyűjtse ezeket az eredményeket egy albumba, hogy aztán mindegyiküknek megmutathassa. Csinálja csak így tovább!

Ez év márciusa óta Frau Christa Lehnert-Schroth nincs már közöttünk. Hiányozni fog, Frau Schroth! De csináljuk, csináljuk tovább!

Horvát Krisztina
reg. Schroth instruktor
Scolinea Gyógytorna