Sportolj és egészséges maradsz! - hangzik el sokszor a különböző sportolási lehetőségek figyelemfelhívó szövegeként. Mind az általános egészségi állapot, a fizikai teljesítőképesség és az életminőség pozitívan befolyásolható a rendszeres sportolással. Mindemellett sérülési lehetőségeket is rejt magában a sporttevékenység, ám kellő felkészüléssel és bizonyos határok megtartásával azonban ezen sérülések rizikói is csökkenthetők.

A sportolás közben történt sérülések megkülönböztetése fontos. A sportolás közbeni akut sérülések (pl. ficam) a sportsérülések kategóriájába, míg a sportolás okozta hosszú távon kialakuló elváltozások (pl. ízületi kopás) a sportkárosodások tárgykörébe tartoznak.

Maguk a sportsérülések is osztályozhatók a sportág, a sérülés helye és a sérülés típusa szerint. Emellett érdemes különválasztani a traumatikus és túlterheléses sérüléseket is. A sportág szerinti kategorizálás segíti a sportolókat a sérülésmegelőzési folyamatban. Ez annyit jelent, hogy ha a sportoló szabadidőszerűen sportol, tudja milyen helyzetben van kitéve szervezete a legnagyobb sérülésveszélynek s így tudatosan képes felkészülni ezekre a szituációkra.

Ismételt, magas terhelési szintű mozgások, mozgássorok, mint például a földre érkezés (landolás) gyakran nagy mértékben igénybe veszik az alsó végtagi ín-rendszert. Hasonlóan a fékező mozdulatok ugrás-érkezéskor igen komoly kihívást jelentenek a térd feszítő izmaira nézve. A landolással kapcsolatos egyik fontos rizikóhelyzet lehet még az ún. aszimmetrikus landolás, amikor is ellentétben a kétlábas landolással, az egyik oldali testfélre nagyobb a hirtelen terhelés s erre nagyobb sérülésrizikó hárul. Ez a teória természetesen akkor állja meg a helyét, ha a két oldal közel azonos edzettségi szinttel bír. Amennyiben aszimmetrikus sportról beszélünk, ahol az érintett oldal eleve is edzettebb, ez a sérülésrizikó ily módon nem áll fenn.

A landolás egyik fő rizikós ízülete a térdízület. A folyamat alatt kiemelkedően fontos a térd talajra érkezéskori helyzete. Alapesetben a nyújtott térdhelyzet a csontok szempontjából a legstabilabb, minél nagyobb hajlítást végzünk, a stabilitás annál kisebbre csökken és előtérbe kerülnek az ún. aktív-passzív stabilizátorok, az izmok, szalagok, ízületi tok. Egy nyílt, hajlított helyzetű, de kevés izomkontrollal rendelkező helyzetben a sérülésveszély megnő, viszont nem szerencsés nyújtott lábbal a talajra érkezni, a lengéscsillapító szerep kiesése miatt. A megoldás a helyes érkezési technika elsajátítása mellett a megfelelő izmok funkcionális erősítése. Egy nem kontrollált talajra érkezés a térd csavarodásához és túlnyújtásához vezethet. Érdekes megfigyelés, hogy a sportsérülések esetében nembeli különbségekkel is találkozhatunk. A nők esetében gyakrabban mutatkoznak túlterheléses sérülések (Clark & Buckley).

Példaként említve a kézilabda sportsérüléseket, a következők mondhatók el általánosságban. A leggyakoribb kézilabdás sérülések közé tartoznak a térd-, és bokatraumák, ezen belül is a leggyakrabban a boka külső szalagsérülései (ficam, rándulás). Érdekes megfigyelést ír le Büttner-Janz és Schiller a leggyakoribb alsó végtag sérülések okaként, miszerint a kézilabda játékosok dobásnál túl erősen a dobómozdulatra koncentrálnak és ezt a koncentrációt nem tudják fenntartani a landolásig, amikor is a figyelem csökkenése következtében elsősorban bokasérüléseket szenvedhetnek. Összegzésül az információátadás fontos szerepét emelném ki a sportolók és az őket kezelék személye között, mivel ezzel hatékonyabb felkészülés és sérülésmentesebb sportolás érhető el.