A különböző szintű sportsérülések kezelése hatékonnyá tehető különböző rehabilitációs programokkal, új operatív módszerekkel és az elmúlt két évtizedben egyre inkább előtérbe kerülnek a biomechanikai kutatásokból származó új eredmények.

A megfelelő eljárások, kezelések ellenére a gyógyulás hatékonysága továbbra is behatárolt az anterior és posterior keresztszalag szakadásoknál, a meniscus kopásánál, számos porcsérülés esetén és a fáradásos csonttöréseknél. Az ilyen jellegű sérüléseknél előnyt jelenthet a molekuláris biológiai szintű megközelítés, amelynek során növekedési faktorokkal segítik elő és gyorsítják a gyógyulást. A növekedési faktorok olyan kis molekulasúlyú fehérjék, amelyeket a sérülés helyén levő sejtek (fibroblastok, endotelialis sejtek, mesenchimális sejtek) és a repair ill. gyulladásos folyamatokat elindító sejtek szintetizálnak (thrombocyták, makrofágok, monociták). Ezek a fehérjék fokozzák a sejt proliferációt, migrációt valamint a mátrix szintézist. Ígéretesnek tűnik a növekedési faktorokat kódoló génszakaszok bejuttatása a sérült szövetbe. Ez azonban még több szempontból nehézkes:

- a rekombináns humán proteinnek viszonylag rövid a felezési ideje, ezért nagy dózisban és több alkalommal kell bejuttatni a szervezetbe,
- a bejuttatás technikái korlátozottak. A szövetépítkezés a génterápiával kombinálva a távoli jövőben lehetőséget nyújthat a sérülés által okozott szöveti regenerációban.

A cikk folytatása itt olvasható

A cikk eredeti, teljes változata a Sportorvosi Szemle 2007/02-es számában jelent meg (szerzők: Dékány Miklós, Harbula Ildikó, Pucsok József)