A krónikus fájdalomtól szenvedők szemléletmódja nagymértékben meghatározza a viselkedésüket és az érzelmi reakcióikat, ezek pedig hatást gyakorolnak a gondolkodásmódjukra. Már William Shakespeare is ezt írja a Hamletben: „Nincs jó vagy rossz, a gondolataink teszik azzá”.

Gondolataink a világról hatnak észlelésünkre, élményeinknek szubjektív színezetet adnak. Így tehát a fájdalom azonosításában, megélésben is nagy szerepet játszanak. Az ember tapasztalatok útján rendszerezi a világot, ezeknek jelentéseket tulajdonít. Ezek a jelentések különbözőek lehetnek az egyes emberek számára, így ezek adják az érzelmi megéléseink jellegét. Ez az ún. kognitív szemlélet a pszichológiában, amely a betegséggel együtt járó pszichés probléma kialakulása mögött olyan gondolati sémát feltételez, melyen keresztül az egyén negatívan értelmezi a világot. Az automatikus gondolatok önkéntelenek, akaratlanok, tartalmuk egyéni, sokszor torzítottak és közvetlenül kapcsolódnak az érzelmi válaszhoz. Ezzel szemben a diszfunkcionális hiedelmek, az automatikus gondolatoknál átfogóbbak, tartósabbak és stabilak a sémákat pedig a személy már abszolút igazságként éli meg, ezek túláltalánosított alapvetések.

Egyes pszichológiai terápiák segítenek ezeknek a sémáknak az azonosításában. Negatív sémáink általában gyermekkorban kialakuló traumatikus élmények hatására jönnek létre, melyek meghatározzák később a gondolkodást, alapjául szolgálnak felnőttkorban a világban való tájékozódásnak. Ezek az alapsémák meghatározzák a betegséghez való viszonyt, és óriási erővel bírnak a gyógyulás szempontjából is. Ha tehát gyermekkorban kialakulnak az alkalmazkodás szempontjából negatív sémák, azok a betegséghez való viszonyunkat is meghatározzák. Ilyen korai, traumatikus élmények a veszteségélmények, negatív szocializációs hatások, bizonytalan anya-gyerek kapcsolat.

A teljes cikk itt olvasható